Szerbia gyöngye Újvidék (Novi Sad)

9.11.2017

Újvidék (Novi Sad) Szerbia második legjelentősebb városa és egyben a Vajdaság Autonóm Tartomány központja. Nagy létszámban élnek itt szlovákok, magyarok és románok is. Újvidék multikulturális város, ahol könnyen megértetjük magunkat szlovákul is.

Bár az állomás és a buszmegálló épülete a szocialista realizmus építészetét tükrözi, a festői városközpontban azonban nem találkozunk vele. Újvidékre nem annyira jellemző ez az építészeti stílus, mint például Belgrádra. Mivel a város sosem állt közvetlen oszmán fennhatóság alatt, Horvátország és Magyarország városaira emlékeztet.

Sétánkat a városközpontban lévő, 19. századi épületekkel szegélyezett, boltokkal és kiskocsmákkal teli Zmaj Jovina sétálóutcán kezdhetjük. Déli részén, a Trg Slobode téren áll a gyönyörű, patinás városháza épülete, valamint a római katolikus Mária-templom. A templomok közül érdemes megtekinteni még a Szent György nagyvértanú ortodox templomot.

A séta után jólesik megpihenni a sétálóutca közelében lévő Duna parkban (Dunavski park), ahol élvezhetjük a természet közelségét. Mindjárt mellette, a Duna utcában (Dunavska ulica) áll a Vajdasági Múzeum klasszicista épülete. méltó betekintést nyújt az újvidéki és egyben a szerb történelembe a paleolit korszaktól egészen a világháborús idöszakig. A Duna túlpartján, a Varadin-híd után találhatjuk Újvidék legismertebb emlékművét, a 17. és 18. században épült Péterváradi (Petrovaradin) várerődöt és citadellát. Megtekinthetjük itt a múzeumot, a toronyórát és a planetáriumot is. Minden év júliusában itt rendezik meg az egyik legismertebb európai zenei fesztivált, az EXIT fesztivált.  A citadelláról gyönyörű kilátás nyílik a városra és a Dunára is. Itt található az egyik legszebben kiépített homokos dunai strand. 

Vegye meg jegyét még ma és látogasson el Újvidékre!

Eurolines

Járat keresése